Jöjjön
az ígért kép Mindentbele Béláról, kaptok mellé egy kis sztorit is, hogyan
alakult az ő figurája.
Sikerült előbányásznom a rendszerezettnek alig mondható rajzmappám mélyéről a legeslegeslegelső rajzot, amit egy kukamanóról firkálgattam egy térerő mentes alaksori kávézóban (köszönöm a kérdést, golyóstollal). Így nézett ki:
Sikerült előbányásznom a rendszerezettnek alig mondható rajzmappám mélyéről a legeslegeslegelső rajzot, amit egy kukamanóról firkálgattam egy térerő mentes alaksori kávézóban (köszönöm a kérdést, golyóstollal). Így nézett ki:
Mivel nem sokat tudtam még akkor a szelektív hulladékgyűjtés
mibenlétéről, ezért kapásból a Komposzt Karcsi nevet kapta az ártatlan. Ám
nagyon hamar kiderült-ahogy egyre jobban elmélyültem a témában –, hogy a
komposzt nem teljesen azt a kukát takarja, amiben összerohad minden, amit nem
mentettél meg az újrahasznosítás számára! Nyugi, komposztról később írok,
maradjunk ennél a rajzocskánál. Korábban már írtam, milyen elmondhatatlanul fontos a névadás a karakterek számára. Amikor
megkapja az IGAZI nevét egy szereplő, szabályosan képes lemászni a papírról, és
nyomni a rizsát szüntelenül.(biztos ezért nem működött, hogy más írja a meséket
a rajzaimhoz.)
Nos, Béla nevét egy tanítványom apukája adta még Bruxelles-ben, aki volt olyan rendes, hogy egy fárasztó nap után érdeklődő arccal végig hallgassa gyermeke rajztanárának süketelését holmi manókról, akik a kukák mélyéről kerültek elő. Apuka kimondta a nevét, Mindentbele Béla pedig helyére került a mesében. Így néz ki megfestve, kicsinosítva:
Nos, Béla nevét egy tanítványom apukája adta még Bruxelles-ben, aki volt olyan rendes, hogy egy fárasztó nap után érdeklődő arccal végig hallgassa gyermeke rajztanárának süketelését holmi manókról, akik a kukák mélyéről kerültek elő. Apuka kimondta a nevét, Mindentbele Béla pedig helyére került a mesében. Így néz ki megfestve, kicsinosítva:
Éééés,
egy kis mese részlet is, persze nem végig, nehogy már lelőjem a poént!(Ugye emlékeztek még az előző bejegyzés sármos karakterére, Klímanó Kapitányra? Ő a mesélő, csak hogy kitöröljem az értetlenkedő csillogást azon kedves olvasók szeméből, akik esetleg most ültek volna le mellénk a szőnyegre mesét hallgatni!)
Mese Mindentbele Béláról
"Na de hol is tartottam? Á,
igen, szóval a baj és gubanc Mindentbele Bélával kezdődött. Persze, persze,
róla sem hallottatok még, pedig ha látjátok az utcán eldobált szemetet,
cigarettacsikket, banánhéjat, tejeszacskót, tudhatjátok, hogy arra közeledik. Vagy
ha nem tud jönni, mert megint sok a dolga, legjobb, ha segítetek neki és
lehajoltok ti magatok egy-egy rakoncátlan szemét után, és kidobjátok a
legközelebbi kukába. Ha kicsit füleltek, halljátok majd utána Mindentbele Béla
megkönnyebbült sóhaját.
De hogy az elején kezdjem, volt idő, amikor a szemét eldobálásnak csak egy manója létezett, ő volt Mindentbele Béla. Ez a manó kapta feladatának, hogy az utcák tiszták maradjanak, az emberek házaiból kikerüljön a szemét, és a sok felesleges holmi.
Nagyon ügyes kis manó volt a mi Bélánk, remekül ellátta a feladatát, nem hallottam felőle panaszt se palackpostán, se madárcsicsergésben, de még füstjel sem érkezett aggasztó hírekkel.
Azonban ahogy telt múlt az idő, olyan anyagok jelentek meg Béla szemétdombján, amivel sehogy se tudott mit kezdeni. Nem is csoda, hiszen Béla nem tudott semmit ezekről az anyagokról, nem látott még azelőtt műanyagot, nem tudta, mit kezdjen az egyre nagyobb fémkacatokkal, a törött üvegcserepek megvágták a kezét, a papírrengeteg pedig összekeveredett mindennel. Hatalmas volt a rendetlenség és sehogy se lehetett megállítani a szemétkupac növekedését.
Béla kezdett erősen elfáradni a szemét gyűjtögetésében. Már nem hajolt le minden eldobott csoki papírért az utcán, nem kukkantott be az emberek lakásaiba felesleges holmit kutatva. Úgy belefáradt a nagy munkába, hogy voltak napok, amikor ki se kelt az ágyából, vagy ha kikelt, akkor csak üldögélt az egyik szeméthegy tetején és a vállát vonogatta.
Egy nap halk csörgést hallottam az ablakom alól beszűrődni. Kiléptem az ajtómon és mit látok? Mindentbele Béla ott kucorgott az ereszem alatt, kezét-lábát behúzva a kukaruhájába, csak a szeme látszott ki, ahogyan nagyokat pislogott. Megsajnáltam szegényt és kedvesen behívtam a szobámba egy teára. Lassan megnyugodott és elmesélte, miért hagyta abba a rábízott feladatot.
De hogy az elején kezdjem, volt idő, amikor a szemét eldobálásnak csak egy manója létezett, ő volt Mindentbele Béla. Ez a manó kapta feladatának, hogy az utcák tiszták maradjanak, az emberek házaiból kikerüljön a szemét, és a sok felesleges holmi.
Nagyon ügyes kis manó volt a mi Bélánk, remekül ellátta a feladatát, nem hallottam felőle panaszt se palackpostán, se madárcsicsergésben, de még füstjel sem érkezett aggasztó hírekkel.
Azonban ahogy telt múlt az idő, olyan anyagok jelentek meg Béla szemétdombján, amivel sehogy se tudott mit kezdeni. Nem is csoda, hiszen Béla nem tudott semmit ezekről az anyagokról, nem látott még azelőtt műanyagot, nem tudta, mit kezdjen az egyre nagyobb fémkacatokkal, a törött üvegcserepek megvágták a kezét, a papírrengeteg pedig összekeveredett mindennel. Hatalmas volt a rendetlenség és sehogy se lehetett megállítani a szemétkupac növekedését.
Béla kezdett erősen elfáradni a szemét gyűjtögetésében. Már nem hajolt le minden eldobott csoki papírért az utcán, nem kukkantott be az emberek lakásaiba felesleges holmit kutatva. Úgy belefáradt a nagy munkába, hogy voltak napok, amikor ki se kelt az ágyából, vagy ha kikelt, akkor csak üldögélt az egyik szeméthegy tetején és a vállát vonogatta.
Egy nap halk csörgést hallottam az ablakom alól beszűrődni. Kiléptem az ajtómon és mit látok? Mindentbele Béla ott kucorgott az ereszem alatt, kezét-lábát behúzva a kukaruhájába, csak a szeme látszott ki, ahogyan nagyokat pislogott. Megsajnáltam szegényt és kedvesen behívtam a szobámba egy teára. Lassan megnyugodott és elmesélte, miért hagyta abba a rábízott feladatot.
- Nem bírok ezzel a sok mindennel
egyedül Kapitány! – sóhajtott bánatosan, és felhajtott a maradék teáját. -
Tessék engem végleg felmenteni a munkám alól. Nyugdíjazni. Vagy leépíteni. Vagy
felmondok. A lényeg, hogy nem csinálom tovább ezt a munkát.
- No-no, kedves Bélám, hát nem
megy az csak úgy! – mondtam erre, és leültem mellé a fotelembe. –Nem
hagyhatjuk, hogy a sok szemét mindent ellepjen, nem az a megoldás, ha hátat
fordítunk a problémának! Hanem mondok neked valamit drága barátom! Itt az
ideje, hogy kibővítsük a csapatodat és munkatársakat adjak melléd. Ha a sok
szemét nem tűnik el magától, hát kezdenünk kell valamit vele! Ha külön-külön
gyűjtjük a hulladékokat, remekül fel lehet őket használni. Csak tudni kell a
módját."